Folyás
Folyás
Csendélet horgászbottal
Folyás neve már a középkori dokumentumokban is fellelhető. Mint urasági major, nagyobb tanyahelyként szerepel az egri káptalan okleveleiben. A település tipikusan alföldi, mezőgazdasági jellegű falu, Hajdú-Bihar megye északi csücskében, a Tisza és a Hortobágy által körülhatárolt területen fekszik.
E térségben folyik el a Selypes, mely egykor fontos halászhely volt. Jelentős rézkori lelőhelyet tártak fel e folyóvíz partjánál, amely „Tiszapolgári kultúra" néven vált ismert té. Ez a kora rézkori népesség kb. az i.e. III. évezred első felében telepedhetett le – többek között – Polgár térségében.
A falu külterületén, a közút mentén található romtemplom a második világháború mementója. A történelemben a debreceni vagy hortobágyi tankcsata (1944. október 9.) néven ismert egyik legnagyobb harci esemény ütközete Folyás környékén zajlott le. Ennek áldozata lett az 1892-ben Pánthy Endre nagyprépsot építette templom is.
A faluban s környékén a fő kikapcsolódási lehetőség a horgászat, sőt nyári időszakban akár éjszakai horgászat. A Nyugati-főcsatorna és a közeli horgásztavak a horgászok és a vízparti magányt keresők számára változatos lehetőségeket kínálnak. A tavak intenzíven telepítettek, melyekben csuka és ponty fogható.








